Tour de Hunguest: 555 km 5 nap alatt Budapesttől Szegedig

Már több nagyobb szabású, sikeres eseményen vagyunk túl idén, de több okból is a Tour de Hunguest a legkedvesebb emlék. Élmény volt az útvonalat tervezni, remek stábot sikerült összekovácsolni, a résztvevőkre pedig nincsenek szavak, nagybetűs CSAPATot alkotott mezőny a kerékpártúra végére.

Példát mutatott összetartásból az a negyven kerékpáros, akik 5 nap alatt teljesítettek 555 kilométert Kelet-Magyarország tájain augusztus 25. és 29. között – írtuk a sajtóközleményben a befejező napon, kiemelve a túra talán legfontosabb üzenetét. A különböző felkészültségű bringások egymást motiválva és közös tempót diktálva a kevésbé gyorsakat is hozzásegítették, hogy eljuthassanak a szegedi célig, a Hunguest Hotel Forrásig, ahol Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója adta át az emlékérmeket.

Hogyan vált lehetővé mindez?

Az ötlet – akkor még Hunguest-dolgozóknak kitalált túraként – Szekerka András fejéből pattant ki, aki a cég online-marketingese és szenvedélyes bringás. Egy kelet-magyarországi szállodákat összekötő kerékpártúra, mely során az embert próbáló távok között kényelmes hotelekben pihenhetnek a sportos kihívásokat kedvelők. András fel is kereste a vezérigazgató urat, aki kikérte Princzinger Péter véleményét az ötlettel kapcsolatban, jobb tanácsadóhoz nem is fordulhatott volna, hiszen Péter a Magyar Turisztikai Szövetség és a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke is egyben, minden oldalról van rálátása a lehetőségekre.

Péternek nagyon tetszett az ötlet, és a RideHard.hu csapatát ajánlotta a megvalósításhoz. Ezen a ponton el is kezdtük közösen a szervezést. A szállodaláncnak köszönhetően a résztvevők nagyon kedvező feltételekkel nevezhettek, így pillanatok alatt megtelt a keret. Az ország minden tájáról, sőt, külföldről is érkezett résztvevő a Tour de Hunguest-re. Dacára, hogy nem versenyről, hanem túráról van szó, azért tartogatott kihívásokat a táv, kemény feladatra vállalkozott a 40 nevező.

A bringások a Budapest-Galyatető-Eger-Hajdúszoboszló-Gyula-Szeged útvonalon tekertek, átlagosan napi több mint 100 kilométeres távokat megtéve, érintve Magyarország több fontos turisztikai térségét, többek között a Mátra hegyvonulatát, az Egri borvidéket, a Tisza-tavat és a Hortobágyot. A túra különlegességét adta, hogy a célállomásokon a Hunguest Hotels szállodáiban, illetve a velük közvetlen összeköttetésben lévő fürdőkben kényeztethették magukat sportolás után a résztvevők. A hajdúszoboszlói, gyulai, egri és szegedi fürdőt egyaránt hazánk közkedvelt pihenőhelyei között tartják számon.

A Tour de Hunguest célja a kerékpározás népszerűsítése, és nem titkoltan arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a Hunguest Hotels szállodái mind elhelyezkedésben, mind szolgáltatásokban felkészültek az egyre népszerűbb kerékpáros turizmus fogadására. A tervek szerint jövőre a dunántúli Hunguest Hotels szállodák adják a túra gerincét – mondta Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. Egy bringatúra tervezésénél az egyik legfontosabb a háttér, azaz a szállás-étkezés biztosítása olyan módon, hogy a résztvevők tökéletesen kipihenhessék az aznapi táv fáradalmait – nyilatkozta a szakmai szervező, Takács Tamás. A Hunguest Hotels ezért tökéletes partner lehet hosszú távon is, hiszen Magyarország teljes területén rendelkeznek szállodákkal, melyek kerékpárral összeköthető távolságban vannak.

Több mint egy szimpla túra a haverokkal:

Az első Tour de Hunguest-en olyan útvonalat jelöltünk ki – többek között mátrai hegymenettel – ami komoly teljesítmény, de a jövőre nézve felmerült hasonló többnapos túrák tervezése rövidebb távokkal is. Egy nagyobb csoportban, kiváló ellátással, kísérő járművekkel, mentővel, útvonalbiztosítással a túrázók megtapasztalhatják, milyen lehet a profi versenyzők élete, amikor a Tour de France-on, vagy a Giro d’Italia-n napról napra csak a bringázásra kell koncentrálniuk, csapatuk és a szervezők pedig minden más háttértámogatást megadnak ehhez– folytatta a szervező.A mi csapatunkban olyan bringások is tekertek, akik még soha nem teljesítettek az első mátrai szakaszhoz hasonlóan nehéz távot, a csoport erejével viszont képesek voltak letekerni egymás után az öt etapot. Lenyűgöző volt, ahogy a galyatetői emelkedőn többen sötétedésre értek fel a szállodába, mégsem szálltak be a kísérőautóba. Csak gratulálni tudunk mindenkinek, akik eljutottak Szegedig és büszkén viselhetik a teljesítésért járó érmet.

Zalaszabarban a túra során látható legszebb panoráma várt ránk, ezért azonban meg kellett küzdeni. A 600 méteres nagyon meredek emelkedőn kiderült, hogy ki tud megállás nélkül feltekerni – az elektromos rásegítést használók minden bizonnyal – és ki száll le a bringáról, szerencsére gyalogosan tolva sem volt messze az uzsonna impozáns helyszíne.

Szervezőként egy igazán komplex feladat, mégis maradandó élmény volt a Tour de Hunguest. Tamás így emlékezett vissza a szakaszokra:

1. etap, Budapest-Galyatető – 131 km

Szervezőként az első szakasz volt a legizgalmasabb. A leghosszabb nap, 134 km, Magyarország legmagasabb hegységével a végén, ráadásul semmit nem tudtunk a résztvevőkről. Megérkezve a Hunguest Millenium Hotelhez az első bringa, amit megláttam az Üllői út oldalán, nyilván Zoli postásbiciklije volt. Nem maradt sok idő azon gondolkozni, hogy ezzel remélem nem a túrán akar tekerni valaki. Érkeztek ugyanis a stábtagok, segítők, frissítő-, kísérő emberek, mentősök, motorosok, média-munkatársak. Át kellett velük beszélni a feladatukat, közben gyülekeztek a túra résztvevői is. András megkezdte a regisztrációt, fogytak a rajtszámok, kezdett összeállni minden.

Isaszegtől egyre gyorsabban haladunk, nehéz feladat észrevétlenül lassítgatni a tempót, közben jönnek az információk, hogy van egy leszakadó csoportunk. Ezen a ponton tudjuk, hogy hatalmas különbségek alakulhatnak ki a végéig, ha nem leszünk képesek hatékonyan segíteni a kevésbé gyors túrázókat. Furán hangzik, de “szerencsére” bekapunk egy defektet, ami alatt sikerül rendezni hátul a sorokat, Szerző Petivel a kisebb csoportot próbáljuk segíteni a Lőrinciben kialakított frissítőpontig, hogy onnan még mindenki számára komfortos legyen a közös elindulás. Lőrinci után következtek az itinerben a “tüskék”, a rövid, de elég meredek emelkedők, ahol teljesen szétesett a sor. Itt meg sem kíséreltük egyben tartani az embereket, alacsony forgalom, útvonalat téveszteni nem nagyon lehet, jöjjön mindenki saját tempót, aztán kiderül, hogy mi marad a tankban a hosszú hegyre…

Gyöngyösig sokan elérték a teljesítőképességük határát. Iszonyú meleg nap, a hátsóknak sokáig erőltetett tempó, 80 kilométer környékén meredek emelkedőkkel, kifogyó energiaraktárak és egy spontán kialakuló zápor. Utóbbit szerencsére mindenki úgy fogta fel, hogy még jót is tett a hőháztartásnak:-) Gyöngyösön kupaktanács, valakinek csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy eddig eljutni nyeregben, aztán lehet tovább gondolni a napot… Itt a pékségben még feltöltöttük kicsit a szénhidrátcellákat, de már nem várta össze egymást a csoport, az eleje megkezdte a szakasz legnehezebb részét. Mögöttük spontán csoportok verbuválódtak, akik talán egymást segítve könnyebben érnek célba.

Jó volt látni már itt, hogy egy összetartó társaságról van szó, mindenki bíztatta a másikat. Szükség esetére azonban ott volt a kísérőbusz és még a frissítőbusz is rendelkezésre állt, senkinek nem kellett félni, hogy rásötétedik. Gyöngyöstől óriási harcokat láthattunk és főleg a hátsó régiókban. Görcsök, eléhezés, végkimerülés, még a postásbringa is belassult. Akik elérték Mátraházát és az utolsó frissítést, tudták, hogy már nem sokat kell kibírni. Megpróbálták akkor is, ha már teljesen üres volt a szervezet. Azon a pár kilométer emelkedőn csak túl leszünk valahogy… A végén a Galyatető tábla többet ért, mint 300 mg koffein. Éppen sötétedett, mikor az utolsó kis csoport is megérkezett a Grand Hotel Galya parkolójába.

2. etap, Galyatető-Eger – 65 km

A második szakasz reggelén a kilátás a galyatetői Grand Hotel-ből megalapozta a hangulatot. Ez volt az úgynevezett „gyógyetap”. Elégedetten néztünk össze szervezők, amikor kiderült, hogy a teljes csapat folytatja, senki nem ijedt meg a sorozatterheléstől. Sőt, Gábor például a napi penzum előtt tett egy kitérőt a közeli Kékestetőre, a média stábból pedig reggeli futással kezdték többen a napot, sportos motivációban tehát nem volt hiány.

Tudtuk, hogy a Galyatetőről levezető kátyús út senkinek nem fog jól esni, de azt is tudtuk, hogy hamar elfelejti mindenki. Mátraházáról jutalomjáték a lejtőzés sima úton, utána pedig csak pár domb Egerig. Lehet meg kell küzdeni párszor az emelkedők tetejéig, de kimerülni senki nem fog. Ezt a szakaszt úgy tervezők, hogy még az első etap kipihenésének része legyen, Egerben pedig úgy pihenhesse ki bárki az előző napi fáradalmakat, ahogy szeretné. Ehhez minden adott volt, strand, élménymedencékkel, wellness és egyéb lehetőségekkel. Az már nem is volt kérdés, hogy megfutamodni senki nem fog a további kihívások elől.

3. etap, Eger-Hajdúszoboszló – 132 km

A harmadik nap, kilométerek számát tekintve a leghosszabb, de mindenki feltöltődve áll a rajtnál. Vannak, akik arról érdeklődnek, mennyire lesz nehéz a „hegy” az elején, mások arról, mikor lesz lehetőség kettészakadni, gyorsabban menni. A motoros kísérők pedig nyilván azt kérdezik, hogy ugye ma megpróbálunk jobban együtt haladni, mint eddig… Amikor a legelején megkaptam a rajt és célhelyszíneket Andrástól, voltak szakaszok, ahol nem volt sok kérdőjel az útvonalat illetően, ilyen volt a negyedik és ötödik nap.

Az első három napon viszont sokat lehetett agyalni. Az első napon a legfőbb szempont a biztonság volt, minél egyszerűbben kijutni Budapestről, elkerülni a 3-as főutat, minél többet haladni jó minőségű aszfalton, a végén pedig felmenni Galyatetőre. Amit végül teljesítettünk, az egy korábbi B-opció volt, amit a „tüskék” miatt vetettünk el, itt a térképen még az eredeti szerepel. Időközben azonban bejelentették az útlezárást Mátrakeresztestől Szentimréig, így Gyöngyös felől kellett támadni Galyatetőt, jó, hogy volt B-opció.

A második nappal kapcsolatban már az elején egyetértettünk, hogy jót fog tenni egy rövid szakasz a „királyetap” után. A harmadik nappal kapcsolatban azonban volt több lehetőség. Nagyjából sík terepen is mehettünk volna végig, de úgy okoskodtam, hogy ha a negyedik és ötödik nap úgyis teljesen sík lesz, akkor itt legyen még néhány emelkedő az itinerben. Ezért mentünk Noszvalyon keresztül Mezőkövesd felé. Szép a táj is, volt némi sportértéke az emelkedőknek és könnyedén össze is tudtuk várni egymást az első frissítőnél a tóparton.

Mezőkövesdtől már kicsit bajban voltam, nem azért, mert többféleképpen lehetett volna kanyarítani az útvonalat, hanem mert mind tartalmazott borzasztó minőségű utakat. Ezek közül a legkevésbé forgalmasra esett a választás, és „fájdalomdíjként” a híres poroszlói réteseshez került a következő frissítőállomás, sokak megelégedésére. Itt mindenki feloldódott, nem is nagyon beszéltünk arról, hogy több km van még hátra, mint mögöttünk a 130-ból.

Innentől jó apropót szolgáltatott az együtt haladáshoz, hogy a szoboszlói hunguestesek közös bevonulást terveztek a szállodába. Nos, a Hotel Békében rendezett fogadtatást senki nem fogja elfelejteni, mindenki számára az egyik legkellemesebb emlék a túráról. Fárasztó nap után az a csodálatos málnás limonádé életem egyik legfinomabb frissítőjeként marad meg. Nem beszélve a terülj-terülj asztalkám további fogásairól, ennél szívélyesebb vendéglátásban ritkán van része bringásnak. A szokásos napi „eligazítást” itt már a gyógyvízben tartottuk, a regenerálódási lehetőségek megint tökéletesek voltak a megerőltető sportolás után.

4. etap, Hajdúszoboszló-Gyula – 120 km

A negyedik napi tekerés kicsit a monotóniatűrésről és a kitűzött cél felé haladásról szólt. Szerencsére Hajdúszoboszlón nagyon jól esett pihenni, így újult energiával vágott neki a csapat. 120 kilométer síkon nem lett volna sok, de mindig akadt egy kis hátráltató tényező. Rögtön defektszereléssel kezdtünk reggel, csúszott az indulás, aztán a táv első felében az addig együtt haladó csoport kettészakadt egy kieső pénztárca nyomán, ezt követően a hátsó csoport rossz irányba ment tovább egy faluban. Újra össze kellett várni egymást egy kedves néni háza előtt, aki várakozás közben ellátta a társaságot vízzel. A negyedik nap egyébként a kék kutak napja volt, többször is méhrajként vetettük rájuk magunkat, már a frissítőállomások is a működő kék kutak elhelyezkedése szerint kitalálva menet közben.

Egy ponton próbáltam nyomatékosítani, hogy bármilyen gondja van bárkinek, ne álljon meg hozzá senki egy túravezetőn kívül, mert különben csak a sor fog kettészakadni és sokkal nehezebb lesz újra összezárni. Úgy látszik annyit mondogattam, hogy cserébe a sors kiosztott néhány defektet és defektből felzárkózást, amiket szerencsére sikerült észrevétlenül kezelni. Hajdúszoboszló és Gyula között egyébként újból ízelítőt kaptunk, milyenek a rossz magyar utak, de mindig volt kompenzáció is, amikor hosszú-hosszú kilométereken át nemrég felújított aszfalton tekertünk. Sikerült hamar megérkezni Gyulára, ismét közvetlen kapcsolatunk volt a Hotel Erkelből a városi fürdőbe, tökéletes pihenés kipipálva. Arról már kétségünk sem volt, hogy másnapra mindenki feltölti a fizikai és mentális energiaraktárait az 555 kilométeres túra teljesítéséhez…

5. etap, Gyula-Szeged – 112 km

Az ötödik napon 112 kilométer, sík terep várt ránk és át kellett „evezni” néhány városon, ami mindig rejt magában csapdákat. Gyuláról elindulva a motoros felvezetéssel úgy érezhettük magunkat, mint egy nemzetközi verseny mezőnye az utolsó szakaszon, nem mellesleg a város is szép környezetet adott mindehhez. Békéscsabára érve eggyel korábban fordultunk le a kerékpárútról képest, így útvonalbiztosító motorosainkra kicsit várni kellett egy lámpánál, miután ők addig egy másik ponton vártak minket. Innentől kezdve azonban a nagyobb alföldi városon is biztonságban átjutottunk, annak ellenére, hogy 40-en voltunk. Ezután következett a „kerékpársztráda”, ami meghatározta a záróetapot.

Orosházán frissítőembereink, Andi és Andris a már-már szokásos dinnyén kívül fánkkal is kedveskedtek nekünk, mielőtt tovább indultunk Szeged felé. Hódmezővásárhelyen már fokozódott a feszültség, volt aki nagyon fáradt volt, volt akinek eléggé fájt a feneke, de minden apró kényelmetlenséget kezdett elhomályosítani a tény: nemsokára célba érünk. Hódmezővásár után a „kerékpársztráda” pár kilométeren keresztül a jó pár évvel ezelőtti borzalmas állapotokat mutatta, de átkelve az algyői hídon újra visszatért a megszokott minőség. Mondjuk Szeged előtt egy szakaszon a rendkívül értelmes sávelválasztó oszlopokat kellett mutogatni folyamatosan, szerencsére figyelt mindenki.

Szegeden belül már fellélegzett mindenki, ezt most megcsináltuk. Voltak köztünk valódi hősök is, akik túllépték korlátjaikat a távot és a sorozatterhelést illetően. A csapat pedig az öt nap során egymásra hangolódott olyan szempontból, hogy segítettük egymást elérni a közös célt. Lehet, hogy lesz még sok Tour de Hunguest, de ez az első valószínűleg mindenkinek egy örökre szóló élmény lesz.

A Hunguest Hotel Forrás parkolójában célkapu és fogadóbizottság várt minket, akár a körversenyeken és a díjkiosztó sem maradt el, Hülvely István, a Hunguest vezérigazgatója tisztelte meg a csapatot, elismerő szavak kíséretében átadva az érmeket és okleveleket. A csapat többsége számára – akárcsak a körversenyeken – hosszú volt még a nap, hiszen haza kellett utazni Szegedről. Páran maradtunk még kicsit, naplemente idején indult haza „postásunk”, Tóth Zoli, akire várt még egy kellemes hűs tekerés Kiskunhalasig, a többiek pedig meglátogattuk Kiskőrössy Halászcsárdát egy szenzációs harcsapaprikásért.

A RideHard.hu mellett köszönet illeti a szervezéshez nyújtott segítségért a Sítanoda.hu-t, akik a kerékpáros vérkeringésbe is igyekeznek betörni jövőre a balatonbiketour.com projekttel, valamint a fiatal Dreamland Cycling csapatát, továbbá köszönjük a zöldebb jövő szellemében működő csomagolástechnikai vállalatnak, a Sipospack Kft.-nek az elektromos meghajtású Nissan kisbuszt, amivel médiacsapatunk furikázott és rögzíthetett videókat és fotókat. A képeket pedig Szabó Miklós készítette.