Széplaktól a Sió partjáig gravel bringával

Balatonszéplak
1 nap
40 km
könnyű
gravel

Bemutatunk egy 40 kilométeres kört, ami a Balaton déli partjának legkedveltebb nyaraló-övezete alatt halad, és akár kezdő gravel bringásként is vállalható. Változatos környezetben tekerhetünk, aszfalton, bringaúton, terepen, ugyanakkor nem találkozunk nagyobb kihívást rejtő emelkedőkkel sem.

Sokan tévednek, amikor azt gondolják, hogy a Balaton déli partján nem annyira jó bringázni… Nyilván mindenkinek a part menti kerékpáros kör jut eszébe, ahol csúcsszezonban boldog és boldogtalan mászkál, a strandra igyekvők SUP-okkal, gumimatracokkal keresztbe-kasul, szabadjára engedett gyerkőcök össze-vissza, mert egyébként nekik is el kell jutni a vízig valahogy… Ez a jelenség azonban csak a nyári hétvégékre igaz. Tavasszal, ősz elején vagy hétköznap abszolút vállalható a bringázás a Tó körül, ráadásul szinte teljesen gépjárműforgalom-mentesen. Ha pedig eltávolodunk kicsit a parttól, sok lehetőséget rejtenek magukban a somogyi tájak. A felfedezéshez egy gravel bike remek szolgálatot tehet, hiszen a déli parton az aszfaltozott úthálózat rövidebb túrákhoz nem annyira kerékpáros-barát, mint északon. Ha viszont ismerjük a földutas átkötéseket, fantasztikus útvonalakat találhatunk ki!

Az Aranypart alatti kis kör az Ezüstpartról, illetve Balatonszéplakról indul, letekerünk aszfalton és terepen az Aliréti Vadászházig, ahonnan gyönyörű erdei út vezet Ságvár felé. Ságvárról kerékpárútra váltunk, majd a szántó és a Kiliti szőlőhegy mellett haladunk el. Siójutnál érjük el a csatornát, innen a parti bringaúton jutunk el Siófokig. Az útvonalon kb. 12 kilométert tekerünk csak terepen, a maradékot nagyjából fele-fele arányban alacsony forgalmú közúton, illetve bringaúton. Így tehát bármilyen gravel bike alkalmas a teljesítésre, de akár cross/trekking túrakerékpárral is nekivághatunk. A terepszakaszok alapvetően lazább, homokos talajon kijelölt kétnyomsávos gazdasági utakon vezetnek, melyek száraz időben nem jelentenek kihívást. Esős időjárás esetén, vagy hosszas esőzések utáni napon csúszós, ragadós sárra lehet számítani, ilyenkor ezt észben kell tartani.

Részletes útvonalleírás:

Balatonszéplakról, a part menti Ciao, Ciao Pizzéria melletti parkolóból indul a GPX track, ez Balatonszéplak alsó vasútállomáshoz is közel van. A BalatonBIKE365 táblákat is nézhetjük, melyek átvezetnek a vasúton és a 7-esen, majd egy alacsony forgalmú közúton folytatjuk az utunk Töreki felé. A falut elérve sréhen jobbra kell tartani és az aszfalt hamarosan átvált kétnyomsávos földútra. 1 kilométer után elérjük a Cinege-forrást, ahol frissíthetünk, ehhez le kell kanyarodnunk jobbra egy kis meredek földúton.

A Cinege pihenőtől a legszélesebb földutat kell követnünk, majd egy vadászlesnél, ahol 90 fokban kettéágazik az út, balra kell fordulni. Itt következik a túra legmeredekebb emelkedője, ami azonban rövid, mindössze 1-200 méteren keresztül nehéz. a tetején egy újabb vadászlesnél jobbra fordulunk és következik egy lendületes lejtő az Alirét Vadászházig. Itt romantikus környezetben van egy kis stég és általában nem jár arrafelé senki, hacsak nem a vadászház vendégei indulnak éppen el kirándulni. A vadászháztól ismét egy kis aszfaltos szakasz következik, egy T-elágazásból balra fordulva követhetjük ismét a BB365 táblákat Ságvárig, megfűszerezve a túrát egy újabb döngölt földutas szakasszal.

Ságvár főutcájára érkezve balra a bringautat követhetjük, ami a településről kiérve kifejezetten jó minőségű. Kiliti előtt, a Siókom után jobbra fordulunk és hamarosan ismét földúton folytatjuk a Kiliti szőlőhegy oldalában a Horgásztó felé. Mielőtt elérnénk a Hidegvölgyi Vadasparkot, lesz egy rövid, de meredek lejtő, itt legyen óvatos, aki nincs még szoros barátságban új gravel bike-jával… Siójut felé fordulunk, majd a faluban balra és rátérünk a csatorna melletti kerékpárútra. Innen végig követhetjük a Balatonpartig a BB365 kitáblázást, a part mentén pedig találhatunk megfelelő éttermet, lángosost, cukrászdát, kávézót ízlésünk szerint.

Alirét Vadászház: A vadászház szálláshelyként funkcionál, de a mellette elhelyezkedő kis tó a stéggel, padokkal kellemes pihenőhely lehet egy bringatúra során is.

Hidegvölgyi Horgásztó és Vadaspark: Egy gravel túrán általában nem időzünk hosszasan sehol, de legalább egy pillantást érdemes vetni a nyugodt, fás környezetben lévő horgásztóra, aki pedig szán rá időt és szereti a szelídített állatokat, a vadasparkba is benézhet.

Sió csatorna: 5 kilométeren keresztül haladunk a Sió mellett, míg elérjük Siófokot, és érdemes leülni valahol a parton pihenni, megnézni közelebbről a vízi élővilágot. A folyóban gyakran láthatunk kócsagokat, kacsákat, egyéb vízi madarakat.

Siófok, móló: A siófoki mólót senkinek nem kell bemutatni, megnézhetjük a hajókat, etethetjük a hattyúkat, ehetünk egy fagyit stb.

Balatonszéplak, szabadstrand: A kiinduló és érkezési pontunkként szolgáló parkoló mellett van a széplaki szabadstrand, ami lehetőséget ad egy kis láblógatásra, pancsolásra, lazításra a kerékpártúra után.

térkép

Galéria