Az I. Visegrádi e-bike tesztnapokon 28 pedelecet próbáltunk!

Október 7-én és 8-án e-bike teszthétvégét rendeztünk Visegrádon 28 bringával! A 80 résztvevő bringás ingyen kipróbálhatta a különböző elektromos rásegítéses modelleket, aszfalton és terepen vezetett túrákon. Az étlapon Scott, Cube, Specialized és KTM e-bike-ok is szerepeltek a szombati és vasárnapi tesztkörökön a K2 Kerékpárüzlet jóvoltából. A két nap folyamán több turnusban, aszfalton és terepen is tettünk kétórás tesztköröket, előbbiben Pap-rétet, utóbbiban Prédikálószéket érintve, a tesztek rövid kerékpártúrának sem voltak utolsók…

Prédikálószék

A tesztelés során mindenki megtapasztalhatta, milyen érzés úgy felmenni az emelkedőkön, hogy nem okoz gondot a feljutás, miközben ha akarod teljes erőből vagy kisebb intenzitással is terhelheted a pedált. Idősebb túrázók is részt vettek, akiknek már fizikai kondíciójuk miatt jelentenek esetleg leküzdhetetlen kihívást a meredek emelkedők. A túrák során lehetőség nyílt megismerni az e-bike-okat műszakilag és viselkedés szempontjából is.

Pap-rét felé

A tesztek során összesen 28 darab felső kategóriás pedelec, azaz elektromos rásegítéses kerékpár várta a tesztelőket, melyek a választott üzemmódtól függően automatikusan segítenek be a pedálozásba, végig meghagyva az érzést, hogy saját erőnkből hajtjuk a bringát! A túrák során kiderült, hogy családdal kimondottan más így bringázni, hiszen kiegyenlítődnek az erőkülönbségek az emelkedőkön.

12 darab cross/trekking és 16 darab mountain bike modellel, köztük csúcs karbon bringákkal vártuk vendégeinket az ingyenes e-bike tesztre, melyek a következők voltak:

 Scott tesztflotta

Az új Shimano Steps 8000 E-bike rásegítő rendszer pedig mindent vitt, iszonyú erő, szinte észrevétlenül adagolva, mintha te lennél olyan erős, hogy könnyedén tekersz fel a meredekeken… A tesztflotta bringái idén már használatban voltak, amin kicsit meglepődtünk, hogy az akkumulátorok általában nem bírtak két kétórás prédikálószéki kört.

Mountain bike-ok:

Mindenképpen kiemelkednek a Scott prémium elektromos rásegítéses összteleszkópos bringái, melyek nemcsak lefelé, hanem felfelé is megküzdenek bármilyen tereppel: Scott E-Spark Tuned, Scott E-spark 710, Scott E-Genius Tuned. Az E-Genius valóban zseniális volt, a nagy rugóúttal és az extra ballonos gumikkal még olyanok is gond nélkül ereszkedtek le technikás lejtős részen, akik maguk se gondolták volna.

 Akcióban a Scott E-Spark

A Specialized a Levo FSR össztelósokkal képviseltette magát. A Brose motor talán a legjobbnak számított a Shimano Steps 8000 megjelenéséig, így a Specinek sem kellett szégyenkezni motorerővel, a rásegítés finom adagolása pedig továbbra is óriási élménnyé teszi a bringázást egy ilyen e-bike-on. Ami egyébként átmegy szinte mindenen a terepen, a biztonsági tartalékok bőven túlmutatnak egy átlagos mountain bike-os tudásán. A full-fekete design az egyik legkívánatosabbá tette az összes bringa közül, a negatív oldalon csak a monitor hiányát a kormányon említették a tesztelők.

A tesztflotta legkönnyebb e-bike-ja a Cube-tól

A Cube-tól merevfarú e-mountain bike-ok érkeztek, melyek fürgeségükkel és mozgékonyságukkal nyűgözték le a tesztelőket: Cube Elite Hybrid C:62 Race 500 karbon 29er, Cube Elite Hybrid C:62 SL 500 karbon 29er, Cube Reaction Hybrid HPA Pro 500, Cube SUV Hybrid Pro 500 650B. A Cube Elite Hybrid C:62 SL 500 a teszthétvége legkönnyebb bringája volt, gyakorlatilag rásegítés nélküli, hagyományos mountain bike-ok között is akadnak nehezebbek… Ez a karbon hardtail igencsak népszerű volt, a kis méret miatt a hölgyek körében különösen. Az agyváltós Cube SUV Hybrid a „SUV” gépjárművekhez hasonlóan nem komolyabb terephasználatra lett tervezve, a túravezetők alatt azonban bizonyított ilyen szerepkörben is, amikor a résztvevők az összes mountain bike-ot lefoglalták…

A KTM e-bike-ok terepre a Macina Force, a Macina Kapoho és a Macina Fogo voltak. A Bosch Performance rendszerrel komoly erőtartalékok álltak rendelkezésre az emelkedőkön, ráadásul az akkumulátor is ezeknél a gépeknél bírta legtovább. Utóbbi kijelentést persze helyén kell kezelni, hiszen egy ilyen bringateszten nem mindenki ugyanabban az üzemmódban használja a rásegítő rendszert. A KTM Macina Force-ról – annak ellenére, hogy az e-bike-ok között kedvező árúnak számít – kialakult egy olyan vélemény, hogy „ennél több nem is kell egy jó hegyikerékpározáshoz”, kimondottan kezes volt terepen is.

Cross/trekking férfi, női és unisex e-bike-okból a következő volt a felhozatal:

A K2 kerékpárüzlet Scott tesztflottája: Scott e-Sub Tour, Scott e-Sub Sport 20 Női, Scott e-Sub Sport 20 Férfi, Scott e-Silence 10. Kategóriájukban ezek fullextrás bringák a designhoz álmodott kiegészítőkkel, egy kis „plusz” luxussal. A Scott e-Sub Sport 20 modelleket már balatonföldvári teszttáborunkban is próbáltuk, akkor hosszabb túrákon, komolyabb igénybevétel mellett is hibátlanul teljesítettek.

A Cube-tól is érkeztek elektromos rásegítéses túrabringák a Cube Touring Hybrid 400 és a Cube Touring Hybrid Pro 400. Ezekről – amellett, hogy németes fegyelemmel teszik a dolgukat – tudni kell, hogy ár/érték arányban szinte verhetetlenek ma Magyarországon..

A fentiek a Cube mellett szóról-szóra elmondhatók a KTM trekking és city e-bike-okról is, melyek ugyancsak Bosch rendszerekkel üzemelnek: KTM Macina Sport 10 CX5i férfi, KTM Macina Cross 10 CX5i női, Macina City,  Macina Bold, Macina Fun. A KTM egyébként még valamiben verhetetlen: kimondottan nagy a választék a városi felszereltséggel kapható, alacsony átlépési magasságú bringák között, melyek főleg a hölgyek kedvencei. A közlekedésre, túrázásra szánt e-bike-ok közül talán a Specialized Vado 3.0 volt a „Király”a visegrádi tesztnapokon, de erre a címre az árcédula is utal… Mindenesetre a Vado design szempontjából is egy remekmű, tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy elektromotort és akkumulátort rejt a váz, és a kiegészítők, apróságok is belesimulnak a formatervbe.

A bringázás kimondottan csendes a kiváló Brose rendszernek köszönhetően, a rásegítés is finom, tulajdonképpen csak akkor vesszük észre, ha kikapcsoljuk…

X