El Teide

Először az jut eszembe róla, amit többször kimondtunk már elhagyva a Boca Tauce-t, ahonnan elkezdődik a fennsík: „Ezt nem lehet megunni.”

Általában elindulsz tengerszintről, csodás napsütésben, vagy kicsit borultabb időben, és mindegy milyen irányból közelítesz, nagyjából 40 kilométer folyamatos hegymenet vár. Az út nagyon különböző lehet. Flow, eufória, fáradtságos, nyögvenyelős, gyors, lassú, izzasztó, fagyos stb. stb. Van amikor 1200 méteren belehajtasz a felhőbe, rövidnadrágban indultál el, 10 fok van, fagyos pára… De ha többször jártál már fent, tudod, hogy a fennsíkon, 2000 méter felett csakis napsütés várhat. És a cappucchino a profik szállodája mellett a vendéglőben. Vagy éppen a sör. De mindenek felett egy olyan táj, egy olyan környezet, amivel talán pont bringásként a legjobb eggyé válni.

Tulajdonképpen csak szanaszét tört kövek, melyeket iszonyú erők mozgattak a világ egyik leghatalmasabb vulkánja mélyéről. Rendezetlenül szétszórva a fennsík fölé további 1500 méterrel magasodó tűzhányója körül. Szép, de nem ez a lényeg. Inkább az, hogy érzed a hatalmas erőt, ami mozgatta ezeket a köveket. Érzed azt is, hogy ehhez képest milyen kicsi vagy. Ugyanakkor azt is érzed, hogy mégis egymás mellett vagytok. Összemosódnak a dimenziók, lebegés, megfogalmazhatatlan boldogság. A Teide és Te. Átadtad magad a vágynak, a tiszta, jó érzésnek, hogy ott tekerj a tájon, amit sosem lehet megunni.

Azonban az, hogy feljuss oda, egy képesség. Nem csak egy vágy és nem csak egy érzés, és pont ezért is olyan értékes. A második szófordulat ami eszembe jut róla, egy számomra meghatározó spanyol mondás: „El amor no es un sentimiento, es un habilidad” – vagyis a szerelem nem egy érzés, hanem képesség. Képesség, hogy ne űzd, hajszold a vágyat, vagy az érzést, hanem egyszerűen csak add át magad. Ha birtokában vagy ennek a képességnek, megtalálhatod a boldogságod. De nem úszod meg, hogy keményen megdolgozz azért, hogy áthasson az érzés, ami itt nem több, minthogy ott bringázhatsz a Teide fennsíkon. Nem, a Teide nem a tiéd, de feltekertél, és most ott haladsz mellette. Büszke vagy rá, hogy birtokában vagy ennek a képességnek, büszke vagy, hogy kis emberként ott suhansz a hatalmas vulkán tövében.

Aztán a lejtmenet… Ami csakis akkor jó, ha van benne több-kevesebb izgalom, hiába mondják, hogy lefelé a szar is gurul. Aztán az utolsó kávészünet, a mangótorta és a barraquito narancslikőrrel… És az érzés, milyen nagyszerű nap volt ez. A maradék 10-15 kilométer pedig eseménytelenül lepereg.

Videón a fennsík:

Fotógaléria:

X