Giro E: a Giro D’Italia-n bringáztam turistaként

A Giro d’Italia társrendezvénye, a Giro E igazán nagy sikert aratott, a nagy körversenyhez hasonló háromhetes eseményen a turizmus került előtérbe, résztvevőként megcsodálhattuk Itália legszebb tájait, elektromos rásegítéses e-bike-ok nyergében.

Mivel 2020-ban hazánk rendezheti a 103. Giro „Nagy Rajtját”, az olasz turisztikai ügynökség (ENIT) egy magyar újságírót is meghívott a Giro E-n indított csapatába. A RideHard.hu alapítója, Takács Tamás a turizmus.com-nak, a sportmenü.hu-nak és a bikemag.hu-nak is tudósított az eseménye, az alábbiakban utóbbi kerékpáros portálnak írt beszámolója olvasható:

A jövő évi Nagy Rajt jegyében már az idei május is a Giro d’Italia-ról szólt, több szakaszt is megtekintettünk a helyszínen. Hab volt a tortán, hogy a Giro E keretein belül végigtekerhettünk az utolsó két etapon, ugyanazon az útvonalon, mint a profik. A rajt kicsit mindig előrébb volt, mint a Girón, de attól kezdve végig a lezárt pályán haladtunk a célig. Pár órával az igazi verseny előtt óriási élmény volt, hogy a már helyüket elfoglaló szurkolók nekünk is hangosan szurkoltak a hegyeken, vagy éppen csúfoltak – „moto, moto” – az elektromos rásegítés miatt. 

A rendezvény talán egyetlen kritikával illethető része az volt, hogy nem kommunikálták pontosan, versenyről, vagy túráról van szó. Ennek annyi az oka, hogy talán maguk a szervezők is „olaszosan” álltak hozzá a merőben új kezdeményezéshez, hagyták történni a dolgokat, igazából egy minőségi valóságshow-ra hasonlított a Giro E. Madártávlatból úgy nézett ki a mezőny, mint a 102. Giro pelotonja, ugyanazokkal a díszletekkel, voltak feladatok, amiben összemérték tudásukat a résztvevők. Ugyanakkor teljesen együtt haladtunk, a felvezető autó által diktált tempóban, összevárva egymást, megállásokkal, akkumulátor-cserékkel.

A kerékpártúra valamiben sokkal többet ad egy kerékpárversenynél: a táv nagy részében nem az előttünk lévő kereket figyeljük, hanem sokkal több időnk van csodálni a szép tájakat, amilyenekkel Olaszországban bőven találkozhatunk. van idő bringázás közben beszélgetni a látottakról. Ellenben egy 10 kilométer hosszú, 7%-os emelkedő leküzdése közben (amilyenek nem ritkák a Girón) a 40-es, 50-es korosztályba tartozó cikloturisták normál kerékpárok nyergében nem feltétlenül pörgetnék folyamatosan a beszélőkéjüket…

Még viszonylag sportos embereknek is túl nagy kihívást jelenthetnek a hosszú meredek emelkedők, főleg amilyenek Olaszország egyik legszebb részén a déli Alpokban, a Dolomitokban is várhatnak ránk. Ha egy nagyobb társaság kerekedik fel bringázni, a fizikális különbségek hamar kiütköznek, valaki még vígan pörget az emelkedőn, miközben mások már azon gondolkoznak, hogy leszállnak a kerékpárról. Erre nyújt megoldást az elektromos rásegítés, az e-bike, amely összekovácsolja a társaságot.

Mindenki teker, több vagy kevesebb rásegítést használva, a cél nem az, hogy szétszakítsuk egymást, hanem az, hogy együtt haladjunk. A Giro E mezőnyében ráadásul folyamatosan cserélgették egymást ismert olasz sportolók, nem kerékpáros olimpiai érmesek, vagy éppen híres kerékpárosok: Andrea Tafi, Davide Rebellin, Max Lelli és sokan mások. Egy bringás pelotonban náluk hitelesebben senki nem tudná népszerűsíteni Olaszország legfőbb turisztikai látványosságait, melyek jó részét érintette a Giro E május 12. és június 1. között.

A három hét során összesen 18 szakaszt, 1829 kilométert és 24 000 méter szintkülönbséget küzdöttek le a Giro E résztvevői, összesen 533 fő! A 10 hatfős csapatnak többnyire csak a kapitánya volt fix ember egyébként váltották egymást az ismert olasz sportolók, médiaszemélyiségek, vagy éppen újságírók. Mi, utóbbiak az Olasz Turisztikai Ügynökség (ENIT) színeiben tekertünk, kapitányunk Max Lelli, aki korábban versenyzőként dobogóra állhatott a Gio d’Italia-n, most egy toszkán hotelben kerékpáros turizmussal foglalkozik.

Az ENIT Team-ben két-háromnaponta váltottuk egymást újságírók, a világ minden tájáról, nagyjából a negyvenes-ötvenes korosztályból, akik a kerékpáros turizmus legfőbb célcsoportja is egyben. A mi társaságunk az utolsó két hegyi szakaszt tekerte végig együtt, olyan hegyóriás is szerepelt a programban, mint a 2000 méter magas Passo Rolle. Egy brazil, egy francia, egy spanyol és egy osztrák csapattárssal vágtunk neki a nagyjából 100 kilométeres távoknak.

Az ENIT Team-ben olasz Pinarello Nytro elektromos rásegítéses országúti bringákkal tekertünk, melyek Magyarországon 1,8 millió forintért vásárolhatók meg. A 60 fős mezőnyben a legtöbben – 4 csapat is – ilyet hajtottak, de a vázakban „dobogó” Fazua pedelec rendszerrel szerelték például az olasz lánycsapat Focus kerékpárjait is. Ezen kívül volt még a mezőnyben Olmo, Trek, De Rosa és E-Powers bringa is. A Giro E igazán hiteles tesztet jelentett az elektromos országúti bringákat gyártó cégek számára, ennek később még egy külön cikket is szentelünk.

Az utolsó két hegyi szakaszon – melyekre a meghívóm szólt – magyar léptékkel elképesztően kemény emelkedőkre kellett felkapaszkodni. Trentino és Veneto megyéket szeltük át, előbbiben a Dolomitok felhők közé vezető hágói is szerepeltek az itinerben. Trevisóban kisebb városnézésen is részt vettünk, megtudhattuk, honnan származik a Tiramisu és végigkóstolhattunk fenséges nedűket is egy borkereskedésben.

Az olasz konyhának a jó értelemben vett egyszerűsége és frissessége mindig is magával ragadott, ráadásul az általában könnyű ételek jól passzolnak a sportos programokhoz is. A Dolomitokban már keverednek kicsit az olasz és osztrák ízek, ami a borok szempontjából még kimondottan pozitív hatásnak is elkönyvelhető. S ne is beszéljünk a kávéról, Olaszországból a legkisebb falusi vendéglátóipari egységben is olyan kávét szolgálnak fel, ami után öröm újra elindulni. A Giro E-n persze nyilván nem a gasztronómián volt a hangsúly, hanem a kerékpáros túraútvonalak bemutatásán. Nos, mi talán éppen a legjobb két napra érkeztünk. Az egyik este részletesen bemutatták Trentino megye lehetőségeit, ahol már rég nem csak a téli sportoknak erős a szezonja. Sok száz kijelölt bringás útvonal van aszfalton és terepen, a világ egyik legszebb hegységében. Eddig főleg a legkeményebb országúti bringások számára volt reális 2000-es hegycsúcsok között túrázni, az e-bike-ok használatával azonban már bátran ajánlom ezt bárkinek, aki egyébként kellően ügyesen tudja irányítani a kerékpárt a kanyargós szerpentineken!

Hogy nézett ki maga a „verseny”? Különböző részfeladatokat kellett teljesíteni, melyeket pontoztak és az etapok végén ugyanúgy győzteseket hirdettek, megkülönböztetett trikókat osztottak, mint a Giro d’Italia-n. Biztonsági okokból a hajrák előtt megállították a mezőnyt és csak a hatfős csapatok kapitányai sprinteltek, de még érdekesebb volt a „lassúsági verseny”, amikor néhány kilométeren keresztül nem a gyors teljesítés volt a cél, hanem az, hogy mérő műszerek nélkül (ezeket szigorúan elvették) minél jobban sikerüljön megközelíteni előre megadott – pl. 20 km/h-s – átlagsebességet.

Magyar siker a Giro E-n: Bár a Giro E nem elsősorban a versenyről szólt, az egyik csapat – történetesen a magyar EPowers Factory Team – elég komolyan vette a megmérettetést és fiatal magyar versenyzőkkel, valamint a Varjas István tervezte különleges bringákkal állt rajthoz. Végül a négy trikóból hármat elhoztak, megnyerve az összetett értékelést is. A magyar srácok közül sok szakaszon a Tour de Hongrie-n is induló Filutás Viktor volt a kapitány, de az EPowers Factory Team-ben vendégeskedtek már említett olasz bringás sztárok, mint Andrea Tafi, vagy Davide Rebellin. A mezőnyben mindenki megegyezett, hogy a magyar bringák voltak a legkülönlegesebbek: egészen elképesztő, 8,5 kilós tömeggel rendelkeznek, amiben már benne van a rásegítő rendszer és az akkumulátor is!

X