Hévíz-Zalaszántó sztúpa-túra

Hévíz
1 nap
41 km
közepesen nehéz
pedelec

Hévíz a rekreáció egyik hazai központja, ahonnan minden bizonnyal sokan indulnak el tekerni. Mi most egy 41 kilométeres kerékpártúrát ajánlunk 604 m szinttel, mely változatos, dimbes-dombos tájon halad a Zalaszántói Sztúpáig és Rezin át vissza. Elektromos rásegítéssel az emelkedők sem jelenthetnek akadályt, a terepszakaszok nem igényelnek különösebb felkészültséget.

Hévíz szerte Európában híres turistacélpont, hiszen itt található a világ második legnagyobb termál tava, így a teljes szezonban működik a fürdőturizmus. Bringás szempontból ez azért is jó, mert a tavaszi és őszi hónapokban is nyitva találunk mindent. A nyári szezonban viszont kevésbé zsúfoltak a környék útjai, mint a legforgalmasabb balatoni üdülőövezetekben. Látnivalókban sincs hiány, minden irányban tervezhetünk kirándulásokat, túrákat, a közeli Keszthely pedig a térség kulturális központja.

Hévíz megközelítése autóval több irányból is viszonylag egyszerű és nyáron sem kell számítani komoly csúcsforgalomra. Budapestről a kilométerben nagyobb távolság ellenére is a Balaton-kerülést és az M7-est ajánljuk. Vonat Keszthelyre jár sűrűn a fővárosból. Hévíz viszonylag jó kerékpáros infrastruktúrával rendelkezik, helyben bérelhetünk akár elektromos rásegítéses bringákat, a jobb szállodákban is és a Tourinform-irodában is tudnak ebben segíteni.

Az útvonalat úgy alakítottuk ki, hogy a terepszakaszokhoz nincs szükség feltétlenül komoly hegyikerékpárra, főleg lankás dombokra kell csak számítani. Forgalmas közúton nagyon keveset haladunk, és a Karmacs-Vidornyaszőlős közti részen is inkább csak a gépjárművek sebessége, semmint a száma miatt érdemes körültekintőbben közlekedni. Kiindulópontként Hévízen a római romok szomszédságában lévő egregyi parkolót választottuk, így visszaérkezéskor a pincesoron fenséges lakomával zárhatjuk a túrát.

Hévízről elindulva emelkedővel kezdünk és az aszfalt hamarosan átvált földútra, egy kilométer után egy kitáblázott kereszteződésnél jobbra kell fordulnunk. Karmacsra már aszfalton gurulunk le és balra befordulunk a főútra. Karmacs és Vidornyaszőlős között nagyjából sík úton megyünk tovább és jobbra kirajzolódnak a dombok, ahová fel is kanyarodunk később. Ha rövidebb távot terveznénk, Vidornyafok után közel 5 kilométert és némi szintet spórolhatunk, ha jobbra kanyarodunk a földútra. A Vidornyaszőlős és Zalaszántó közti részt azonban kár kihagyni, hangulatos, panorámás szakasz.

Tördemicről indulunk tehát bringával a macskaköves úton, majd alapos körbenézés után a 71-es utat keresztezve Szigliget laposabb része felé vesszük az irányt. Először a kerékpárutat elérve kell balra tartani (továbbra is közúton), majd Szigligetre beérve az első lehetőségnél balra fordulunk, még mielőtt elérnénk a település szívébe vezető emelkedőt. Teszünk egy kis kört a part mentén, miközben jobbról a domb oldalában nyaralókat, parasztházakat, pincéket láthatunk, balra 4 kilométer megtétele után megérkezünk a Szigligeti (fizetős) strandhoz. Itt már kerékpárút vezet, de szezonban óvatosan közlekedjünk, hiszen a nyaraló családok miatt nagy lehet a gyalogos-forgalom. Ha terveztünk strandolást, itt érdemes sült keszeget, vagy lángost is fogyasztani.

Itt már kerékpárút vezet, de szezonban óvatosan közlekedjünk, hiszen a nyaraló családok miatt nagy lehet a gyalogos-forgalom. Ha terveztünk strandolást, itt érdemes sült keszeget, vagy lángost is fogyasztani. Zalaszántón a buddhista sztúpa a legfőbb látványosság, tekintélyt és nyugalmat sugározva a domb tetején. Immár frissen aszfaltozott úton közelíthetjük meg a falu végén balra kanyarodva. Előtte azonban érdemes betérni a jobbra található Mézeskalácsházba is, ahol nem csak ajándéknak sem utolsó finomságokat vásárolhatunk, hanem sokmindent meg is tudhatunk ezekről a dísztárgyaknak is beillő édességekről.

A Béke Sztúpa felé az aszfaltos rész után balra kell felkanyarodni, egy nagyon rövid meredek emelkedőt követően lankásabb lesz az erdei út és hamarosan meg is érkezünk a túra legtávolabbi pontjához. A Sztúpa kertjében az árnyékos padoknál pihenhetünk meg és szívhatjuk magunkba a békesség illatát. A Zalaszántó központja felé visszavezető lejtő kicsit zötyögősen indul földúton, de aztán hamar aszfaltozottra vált a burkolat.

Zalaszántót elhagyva két kilométeren át ismét forgalmasabb közúton megyünk tovább, de hamar letérünk balra egy erdei útra, ami folyamatosan emelkedve visz Rezi község felé. Reziben újra lehetőségünk van egy útvonalmódosításra, ha valaki érez magában még elég energiát, plusz 8 kilométer és 150 m szintemelkedés árán felmehet Rezi várába.Reziből nagyon kellemes néhány kilométer vár ránk és egy ideig csak az ajánlott bringás útvonalat jelző zöld táblákat kell követni. Lejtmenetben, tehát nem az erőfeszítésekre koncentrálva csodálhatjuk meg a panorámát a Balaton és Hévíz irányába. Helyenként azért legyünk óvatosak a gurulással, a kis forgalmú úton a felhordott kavicsokon könnyen kisodródhatunk, ha túl nagy sebességet választunk.

A negyedik tanúhegy ami mellett elhaladunk túránk közben, balról a Gulács, amely a kúp formájúak közül a legmagasabb. Közben jó eséllyel láthatunk az út mentén legelésző csordát, Tördemichez közeledve pedig kecskéket. Mielőtt visszaérnénk Tördemicre, Nemesgulácsnál is, majd később is mindig jobbra kell tartanunk az úton. Badacsonytördemicen aztán igazi kuriózum a végére a macskaköves út, ami jóval kevésbé ráz, mint a híres francia verseny, a Párizs-Roubaix kockaköves „pavé” szektorai, de mókás rajta visszatekerni a vasútállomásig.

Bővebb leírásért és további információkért a látnivalókat és kerékpár-kölcsönzési, -szerviz lehetőséget illetően látogasson el szabadidős programajánló partnerünk, az Aktív Magyarország honlapjára IDE KATTINTVA!

térkép

Galéria