Zánka és Vigántpetend között

Zánka
1 nap
40 km
közepesen nehéz

hegyikerékpár,
e-bike

Zánka fölött úgy is átszelhetjük a Balaton-felvidéket Vigántpetendig, hogy javarészt könnyű terepen, erdei utakon haladunk, meseszép kilátóhelyeket érintve, elkerülve a sűrű gépjárműforgalmat.

Zánkától-Vigántpetendig 40 kilométeres távon tulajdonképpen találkozhatunk a Balaton-felvidék legtöbb arcával. Híres stranddal rendelkező tóparti településről indulunk, majd érintjük a Káli-medence keleti kapuját, Hegyestűről csodás kilátással a Tóra. Kisebb falvakat érintve hamarosan belevetjük magunkat az erdőbe és így érkezünk meg Petendre, ahol már egy tipikus felvidéki falut láthatunk, nem mellesleg nyáron ezen a környéken rendezik évről-évre a Művészetek Völgye Fesztivált. Innen panorámás utakon térünk vissza a Balatonig, közben 621 m szintet teljesítve.

Túránk kiindulópontja, Zánka jól megközelíthető autóval és vasúttal is, valamint remek lehetőségeket kínál a bringázást követően étkezésre, pihenésre. Miután elindulunk, eleinte nem sokat kell nézegetni a kormányon a GPS-t, hiszen a strandtól nyílegyenesen Hegyestű felé haladunk. Zánkát elhagyva két kilométer múlva sréhen jobbra fordulunk a Monoszló felé vezető útra, majd újabb fél kilométert követően ismét jobbra fel, a meredek 10%-oson a Hegyestű felé. Itt szinte rögtön újra jobbra kell fordulni az itiner szerint, ugyanis egy göröngyös, köves, egyre meredekebb földúton folytatjuk tovább, ahol már nagyon is szükség lehet az elektromos rásegítésre..

A Hegyestű déli karéjáról mesés panoráma nyílik a Balatonra. Dönthetünk úgy is, hogy felmegyünk még megnézni a bazaltorgonákat és a tanösvényt, ez esetben meg kell oldalunk a bringák biztonságba helyezését fent a parkolóban. A GPX nem visz fel a bemutatóhelyig, hanem az aszfaltos lejtőről hamar jobbra térve a sárga jelzésen levisz terepen Monoszló határáig, az aszfaltútig

Az aszfaltról még a falutábla előtt balra fordulunk, és földúton folytatjuk tovább Köveskálig, ahol rengeteg lehetőség nyílik meginni egy jó limonádét, fagyizni, vagy akár gourmet ízélményeket is megtapasztalhatunk híres éttermekben. Köveskálról aszfalton megyünk tovább Balatonhenyéig, ahol a főutcára érve a templomnál jobbra fordulunk. Egyre jobban elkezd emelkedni az út, s miután elhagytuk Henyét, újra földútra váltunk (piros, majd piros és kék jelzés), de megéri az erőfeszítés, hiszen a dombtetőről visszanézve Köveskál felé nem utolsó a látvány.

Hamarosan becsatlakozunk egy még jobb minőségű, szórt kavicsos dózerútba. Az ilyen felületű erdei utak még sáros, esős időben is tekerhetők, nem ragad bele a bringa kereke a sárba. Csak pár száz métert megyünk a kéken lefelé, majd sréhen elfordulunk Petend felé tekerve, továbbra is lejtmenetben, közel négy kilométeren keresztül. Vigántpetendre érve jobbra fordulunk és aszfalton megyünk tovább. Itt tudunk frissíteni, ha élelmiszerre, vízre, vagy egyéb italra lenne szükség. Sokat azonban nem érdemes időzni itt, hiszen vár ránk a petendi szerpentin, csodás panorámával, amit pedelec kerékpáron akár nem túl magas pulzustartományban maradva is élvezhetünk. A szerpentin tetején egy hangulatos kis kilátónál állhatunk meg pihenni.

Nagyjából egy kilométert tekerünk még aszfalton, majd jobbra kanyarodunk újra a szórtkavicsos útra és a kék/zöld jelzésen haladunk az Erdei Iskola felé. Utóbbit elhagyva az út következő kanyarulatánál nem jobbra megyünk tovább, hanem letérünk balra egy kétnyomos csapásra, ami rögtön jobbra folytatódik felfelé. Szűk 1 kilométer múlva teszünk újra egy cikkcakkot, s felérünk egy kevesek által ismert, de nagyon szép „kilátóhelyre”, ahonnan rálátás nyílik a környező kis falvakra és a Balatonra is. Kövessük itt figyelmesen a GPS utasításait mert egy ideig jelöletlen kis dózerutakon megyünk a szőlőbirtokok között

Miután újra elérjük az aszfaltozott utat és Balatoncsicsó tövében jobbra kanyarodunk Monoszló felé, nem lesz tovább gond a tájékozódással. Gyakorlatilag el sem lehet téveszteni az aszfaltutat Zánkáig, ráadásul még az ajánlott kerékpáros útvonal jelzései is segítenek időnként. Nemrég újítottak fel itt egy útszakaszt, így nagyrészt tüköraszfalton tekerhetünk, napraforgómezővel és szőlőkkel szegélyezve. Ha közben megszomjaztunk, megéheztünk, 6 kilométerrel a cél előtt Monoszlón a buszmegállónál vizet is tölthetünk, de a kisboltba is bemehetünk. Monoszlót, majd balról a Hegyestűt elhagyva ugyanúgy megyünk vissza a parkolóig, ahogy jöttünk, amikor újból főúton haladunk, figyeljünk fokozottan a forgalomra, hiszen fáradtan már tompulnak az érzékeink.

Bővebb leírásért és további információkért a látnivalókat és kerékpár-kölcsönzési, -szerviz lehetőséget illetően látogasson el szabadidős programajánló partnerünk, az Aktív Magyarország honlapjára IDE KATTINTVA!

térkép

Galéria